Barion Pixel

Befejezett projektek

Újítsuk fel a székházunk tetejét!
Újítsuk fel a székházunk tetejét!

Tömörkény utcai székházunk teteje már évek óta beázik, és így veszélyezteti az ottani eszközöket, dokumentumokat, illetve a munkatársak gördülékeny és zavartalan munkavégzését. Az MCSSZ korábbi nagy projektjeiből nem volt lehetőségünk a felújításra, pedig az mostanra halaszthatatlanná vált. Fogjunk össze közösen, hiszen ha minden cserkész csak 1000 forinttal, azaz egy cseréppel, járul hozzá a cél eléréséhez, akkor saját erőből tudjuk felújítani székházunk tetejét. Így az irodai munkatársak - akik értetek dolgoznak - rövid időn belül újra emberi körülmények között tudják folytatni munkájukat.

11 895 128 Ft / 11 500 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2021-01-31

Részletek
Adománygyűjtés a korona idején
Adománygyűjtés a korona idején

A koronavírus gazdasági hatásaira reagálva a Magyar Cserkészszövetség szeretné azon cserkészek családjait támogatni, akiknek jelentős bevétel kiesés miatt veszélybe került a mindennapi megélhetésük.

“A szeretet bizalom. A bizalom hit.”

2020. decemberi végéig egy 9 hónapig tartó adománygyűjtésbe kezdünk, amihez támogatókat keresünk.

4 745 830 Ft / 4 500 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2020-12-31

Részletek
Leégett a ház, mindenük odalett
Leégett a ház, mindenük odalett

A 18 éves Vig Attila (792.) és édesanyja, Vigné Hornyák Mariann egy januári szerda hajnalban arra ébredt, hogy ég a ház a fejük felett. A legyesbényei család szinte mindenét elvesztette. A ház és a hozzá tartozó melléképület teljes terjedelmében kiégett, a szerencsi tűzoltók öt vízsugárral oltották a tüzet. Az MCSSZ és a Református Szeretetszolgálat közös adománygyűjtést szervezett a család megsegítésére. Az adományozók összesen több mint 1 millió Ft-ot gyűjtöttek össze számukra, amiből elkezdhették életüket újraépíteni. Köszönjük mindenkinek a támogatást!

1 000 000 Ft / 1 000 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2020-04-30

Részletek
Cserkész Világkiállítás Amerikában!
Cserkész Világkiállítás Amerikában!

Sikeresen bemutattuk hazánkat a 24. világ cserkésztalálkozón, Amerikában!

472 000 Ft / 450 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2019-08-30

Részletek
Ingeket a venezuelai magyar cserkészeknek!
Ingeket a venezuelai magyar cserkészeknek!

Talán hallottatok már róla, hogy Magyarország támogatást nyújtott olyan venezuelai családoknak, akik az ottani állapotok miatt haza kívántak térni. 300 család érkezett Magyarországra a repatriációs program keretében. Ezek mind olyan családok, akik felmenői 1945 és 1956 után menekültek el Magyarországról, most újra menekülni kényszerültek.

218 000 Ft / 150 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2019-05-31

Részletek
UAZ Klári feltámasztása, avagy a VI. cserkészkerület autójának újjászületése
UAZ Klári feltámasztása, avagy a VI. cserkészkerület autójának újjászületése

A VI. cserkészkerület egyetlen, cserkész-tulajdonban lévő gépjárművét szeretnénk felújítani. Az elmúlt években a kerület rendezvényein, illetve cserkészcsapatainak különböző programjain lelkesen segédkezett Klári, az UAZ 452-esünk. Ez idő alatt sok tízezer liter vizet, több tonna élelmet, rengeteg táborozáshoz szükséges kelléket, és megannyi sebesült cserkészünket szállította már az erdő közepe és a „civilizált élet” között. 

Állapota a fáradtságos munkában leromlott, szeretnénk felújítani, ehhez viszont anyagi segítségre van szükségünk. Amennyiben van rá módod, kérlek, támogasd a tervünket, július 14-ig várjuk a felületen az adományokat!

50 000 Ft / 3 000 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2021-08-04

Részletek
Lelki feltöltődés Taizé-ben
Lelki feltöltődés Taizé-ben

Mustármag munkacsoportunk az idei évben kibővült a MustáRügy csoportokkal, és immár közel hatvanan tevékenykedünk egymást támogatva az ország több mint 13 000 cserkészének lelki neveléséért. Közös álmunkká vált, hogy eljussunk Taizébe, hogy lelkileg feltöltődhessünk, inspirálódhassunk és találkozásainkban megélhessük a nemzeteken átívelő hitet és közösségbe tartozást.

Támogasd utunkat, hogy onnan hazaérve még nagyobb lendülettel segíhessük a cserkészek lelki nevelését!

0 Ft / 2 000 000 Ft

Adománygyűjtés határideje: 2021-07-31

Részletek